Forr a világ
bús tengere… tudjuk a folytatást. Sőt, nemcsak tudjuk, de mintha szemlélnénk, mintha ismét és megint az életünk része lenne. Változás persze van. Varázstalanított világunkból az Erynnisek boldogabb helyekre emigráltak, a […]
bús tengere… tudjuk a folytatást. Sőt, nemcsak tudjuk, de mintha szemlélnénk, mintha ismét és megint az életünk része lenne. Változás persze van. Varázstalanított világunkból az Erynnisek boldogabb helyekre emigráltak, a […]
A közelmúltban felkapta a média és a közösségi oldalak is azt a balul sikerült politikai kampányt, melynek során egy plakáton a Debreceni Református Nagytemplom tornyaira a mesterséges intelligencia a megszokott […]
Testvér – szinte simára koptatott szava kegyességünknek. Testvérnek lenni persze nehéz ügy. Szoktuk is mondogatni, hogy a barátait megválaszthatja az ember, ám a rokonait – így a testvéreit – nem…
Tegnap újabb megrázkódtatás érte az egyre zsugorodó magyar keresztyén közösséget. Persze, valószínű, hogy erről a többség nem tud, nem jut el hozzá a híre, talán majd a hatásával fog szembesülni […]
Egyszer, még gimnazista koromban Hollandiában jártam a szüleimmel. Vendéglátóink szorgalmasan megmutattak nekünk minden szépet és jót, s így jutottunk el egy kisvárosban a szigorúnak nevezett református egyház egyik gyülekezetébe is […]
Ismét feltéve tehát a kérdést: mit jelent ez az „elég”? Azt mondom, nem tudom, de azt látom, hogy ebben a történetben minden azon fogalmak, problémák, koncepciók körül kavarog, amit magyarra ezzel az egy szóval adnak vissza a fordítások. Nem tudom lefordítani a szót, de ahogy szemlélem a helyzeteket, azt érzem, hogy ez nem csak egy fordítási probléma. Ez a szó átdöfi a szöveg kétdimenziós terét és a maga sokértelműségével, komplexitásával arra szólít fel, hogy a megértés megszokott módjaitól szakadjunk el. Merthogy itt a megváltás titkára tekintünk.
Nagyjából húsz éve egy terepmunka alkalmával a csereháti Homrogd faluban töltöttem a halottak napját. A falu közösségi életét tanulmányoztam, s ebből a szempontból ez a nap kiemelkedő jelentőségű volt, hiszen […]
Tavaly ilyenkor írtam egy posztot az éppen futó Ökumenikus imahét plakátján látható képről, amit akkor meglepően sokan olvastak, osztottak meg és írtak hozzá. Idén legalább annyira meglepő az Ökumenikus imahét képe, én pedig kaptam egy megtisztelő kérést a Villanypásztor nevű lelkészi Substack szerkesztőitől – amit itt is nagyon köszönök – hogy írjak a képről. A szöveg el is készült, de van néhány gondolat, amit itt is megosztanék belőle. Ami itt olvasható, ennek a szövegnek egy erősen rövidített, és új szempontokat is felvető változata.
A képek (1920×1080 px) szabadon letölthetők és használhatók (kivéve természtesen kereskedelmi célra) A .pdf egy nyomtatható, A/4-es verzió (RGB) – letölthető innen
Nem nagyon nézek már televíziót, nem nagyon lévén mit nézni benne, de néha előfordul, hogy este végigpörgetem a kínálatot – hátha mégis. Még advent idején történt, hogy egy különösen fárasztó […]