Hát na. A csapból is ezek folynak. Minden napra jut belőlük egy tucat, a magvasabbik fajtából, az apraját meg a tyúk eszi.  A csendtől hangos most minden. Persze én sem leszek kivétel, vállaltam, meg kértek, szóval küzdök a feladattal. Mondani kellene valami nem közhelyeset, de már ez a felvetés is közhelyes, merthogy mindenki valami nemközhelyeset akar mondani, s leginkább ezekből az ünneppukkasztó nagygondolatokból lógnak ki a hatalmas frázisok. Fárasztó, elhasznált ez az ünnepi idő, s még nincs karácsony. Bár mire odáig érünk, a kötelező iskolai köröknek hála legalább háromszor születik meg az úrjézus, szóval túl is leszünk rajta, mielőtt megtörténne. „Az ünnep azé, aki várja” írja, Szabó T. Anna, de ehhez nem nagyon értünk már, merthogy nem az ünnepre várunk, csak az ünneplésre. Vagy dehogyis, ez a szó is Értelmező Kéziszótárért kiált. Buli van, meg hosszúhétvége. Atyám, ez is mekkora egy közhely.

Még jó, hogy van Biblia, különben bele lehetne zakkanni ebbe a „keresztény kultúrába”. Adventbe úgy értünk, hogy a református bibliaolvasó kalauz szerint Ézsaiás könyvét olvassuk, ma már 59. napja. Ézsaiás is egy elég elhasznált könyv (bár vannak kétségeim, hogy létezik-e élő ember, aki érti) épp 50 napja olvastuk az adventi idő sokszor idézett alapszövegét: „A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!” (9,2) Szeretjük ezt a verset, különösen a kontextusából kiragadva, mintha valami előzmény nélküli szebb jövő biztos ígéretét hozná az örök morális pánikban élő egyház perspektívájába. „Majd egyszer ezen végleg túljutunk…”

A mai szakasz, az 59. fejezet egészen ünneprontó módon visszhangozza az előbbi verset: „Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orczáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott. Mert kezeitek bemocskolvák vérrel, és ujjaitok vétekkel, ajkaitok hazugságot szólnak, nyelvetek gonoszt suttog. (…) Ezért van távol tőlünk az ítélet, és nem ér el minket az igazság: várunk világosságra, és ímé, sötétség, és fényességre, és ímé, homályban járunk! Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint a kiknek szemök nincs, megütközünk délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt. (…) Mert sokak előtted gonoszságaink, és bűneink bizonyságot tesznek mi ellenünk, mert gonoszságaink velünk vannak, és vétkeinket ismerjük: Elpártoltunk és megtagadtuk az Urat, és eltávozánk a mi Istenünktől, szóltunk nyomorgatásról és elszakadásról, gondoltunk és szóltunk szívünkből hazug beszédeket. És eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utczán, és az egyenesség nem juthat be. És a hűség hiányzik, és a ki a gonoszt kerüli, prédává lesz. És látta ezt az Úr és nem tetszék szemeinek, hogy jogosság nincsen. És látá, hogy nincsen senki, és álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró; ezért karja segít néki, és igazsága gyámolítja őt. És felölté az igazságot, mint pánczélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vevé magát körül, mint egy palásttal. A cselekedetek szerint fog megfizetni: haraggal ellenségeinek, büntetéssel szorongatóinak, büntetéssel fizet a szigeteknek. (…) És eljő Sionnak a megváltó, és azoknak, a kik Jákóbban megtérnek hamisságokból, szól az Úr. És én ő velök ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, a mely rajtad nyugoszik, és beszédeim, a melyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!” (2-3., 9-10., 12-18., 20-21). Kicsit hosszú az idézet, és nem egyszerűsített fordítás, Károli, meg kell vele küzdeni.

Meg azzal is, amit mond. Amikor Isten is elálmélkodik. Nem, nem a pogányokon, nem a „világon”, hanem az ő népén.  Amikor ő is azt mondja, hogy eszemmegáll rajtatok. És aztán elindul, eljön, és megfizet. Nem teológiai vizsgát tart, hanem a cselekedetek szerint megfizet. Éheztem és ennem adtatok. Vagy nem. Elesett a hűség és senki nem karolta fel, sőt, sikerült még rúgni egyet bele. Tapogatjuk, mint vakok a falat. Plasztikus leírása a keresztyénség társadalmi jelenlétének. (Persze, tudom, hogy van ellenkező példa, hogy az állandó korteskedés után meg kell gondolni, hogy mikor szólal meg az egyház – no de hogy ennyire ne legyen se hangja se egy szava…) Ezért nem ér el minket az igazság: világosságra várunk, bíztatjuk magunkat szebbnél szebb adventi gondolatokkal és ímé: sötétség. És persze, van advent, van eljövetel, van reménység, mert eljő a megváltó, persze. Azoknak, a kik megtérnek hamisságokból. Szól az Úr. Azt hiszem, ez az advent legmélye.