Személyes történelem, avagy hogyan verik szét az egyházamat

 
 
Nemrég jelent meg ez a cikk a reposzt.hu-n. A cikk személyes vonatkozásaira nem nagyon akarok reagálni. Jó, hogy valaki, aki átélte ezt az időszakot, megszólal. Főleg akkor, ha a megszólalás nem annyira egyértelmű mostanság. A személyes történelem óhatatlanul valóban személyes, a személyes perspektíva minden következményével együtt – vagyis, hogy élményszerű és az átélésből következően hiteles, ugyanakkor szükségszerűen szűkös. nem annyira történelem, mint inkább történet (lásd Assmann). A cikk végére sem nagyon akarok reagálni. A szerzőnek többnyire mindenről a nagy liberális keresztyénellenesség jut eszébe, mely az egyházat belülről is rágja, mikor pl. az egyház – az ő értelmezése szerint természetesen ballib – értelmiségi rétege folyamatos önkritikát gyakorol, s az egyház hibáira, a hatalmi összefonódásokra, a pénzért meghozott alkukra, vagy éppen a de tessék elolvasni, aztán lehet egyetérteni meg egyet nem érteni.
 
A magam részéről majdnem tökéletesen egyetértek a szerzőnek azzal a megállapításával, hogy “Elég volt az egyoldalú történelem-magyarázatokból, amelyek rendre a keresztyénséget állították be a történelem bűnbakjának. Talán itt az ideje kilépni a megfélemlítettség kalodájából, s az önkritikát sem nélkülözve, de mégis kiállni önmagunkért.” A majdnem pedig azért van, mert miközben a szerző az egyoldalú történelem-magyarázatokkal harcol, maga is egy nagyon egyoldalú történelemmagyarázatot (történelem-konstrukciót) állít azokkal szembe. A szöveg a kollektivizálással megfélemlített és tönkre tett parasztság emlékezetéhez kapcsolja a parasztság szétverésével együtt szétvert református egyház emlékezetét. Teljesen igaz ez a kapcsolat, hiszen a református egyház tagságának jelentős részét alkották azok, akik földművelésből éltek, s ennek a társadalmi rétegnek a szétzilálása, megfélemlítése az egyik legfontosabb oka az egyház megroppanásának is.
 
A szerző gondolatmenetében itt következik azonban egy olyan fordulat, amivel nagyon nem értek egyet. Mint írja: “De a poén nem ez. A poén az, hogy eljött a rendszerváltás, Európa kinyílt, s lassan rá kellett döbbenünk, hogy a keresztyénség továbbra is a történelem bűnbakja.” Az ilyen történeti szálak meghúzása a szerző sajátja, s amíg a szálak kompexitására tekintettel vagyunk, vagyis figyelembe vesszük azt, hogy ezek önmagukban többtényezős folyamatok, addig ezzel semmi gond nincsen, sőt roppant fontos a folytonosságok bemutatása! Itt azonban az egyház üldözöttség-narratíváját nem árnyalja semmi, s ez nem esztétikai, hanem történeti hiányosság. Nagy kár ugyanis, hogy a szerző az igazi “poént” nem írja meg. Mert az igazi “poén” az volt, hogy az egyház szétverésében az 1950-es években az egyház maga volt a legszorgosabb segítsége a diktatúrának. Ezt elhallgatni, no ez tényleg egy hamis történelemképet jelent. Ezt pedig nem csak azért mondom, mert az én személyes történetemben, a diktatúra végén ez a szál volt meghatározó, vagyis nem az késztet vitára, hogy a személyes emlékezeteink különböznek. Ez természetes, és mivel a diktatúra emlékezete “forró emlékezet” szükséges is, hogy a különböző emlékezetek, személyes történetek egymással párbeszédbe vagy vitába kerüljenek. A probléma az, hogy az emlékezet mindig a jelennek, a jelenről szól, és a jövő megalapozására hivatott. Identitást, kontinuitást teremt. Egy ilyen egyoldalú emlékezet pedig téves helyzetértelmezést jelez a mában, egy olyan helyzetértelmezést, melyre nem lehet jövőt építeni. Mert ez az értelmezés tényszerűen mégiscsak nélkülözi az önkritikát, nem számol azzal, hogy a diktatúra egyházának cinkosságát nem lehet nagyvonalúan átadni a feledésnek (ahogy az idézett kutatók sem teszik ezt!) hanem ki kell mondani, szembe kell nézni vele, meg kell bánni, le kell vonni a konzekvenciáit, sőt, be kell építeni a jelenről és jövőről való gondolkodásunkba. Addig nem lesz keresztyén öntudatosodás, nem lesz hiteles kiállás, és nem lesz okunk, hogy keresztyénként ne leszegett fővel járjunk.
 
Körösfő, református templom és gyülekezete. 20. sz. eleje. Forrás: Fortepan

Vélemény, hozzászólás?